Az elmúlt hetekben többen kérdezték, hogy mi van a bloggal? Régen írtam. Ma beléptem és őszintén szólva magam is meglepődtem, hogy több, mint 4 hónapja(!) nem írtam semmit. Hááát sorry!

Többször nekiláttam már ennek a bejegyzésnek, de valahogy mindig félbe szakadt az írás. Sokat gondolkodtam, hogy miről is írjak?

Írjam le, milyen események történtek velem az elmúlt hónapokban? Írjak szép ruhákról? Nem. Azt hiszem ma kicsit lelkizni fogok. Előre is elnézést azoktól, akik nem ilyen jellegű írásra számítottak.

December 6.-a van, Mikulás napja. Alig aludtam az éjjel, mert a 10 éves lányom már tudja, de bizonyítéka még nincs, hogy én vagyok a Mikulás, ezért azon versenyeztük az éjszaka, hogy ki bír tovább ébren maradni. Nem veszíthettem, mert akkor ma reggelre nem lett volna semmi a kis csizmáikban. Annyit tudok ilyenkor röhögni saját magamon.. Persze egy rendes, előrelátó anyuka biztosan már előre összekészítette volna a kis csomagokat, hogy aztán éjjel egy perc alatt oda tegye a csizmába. De neem, én nem az vagyok.  Igaz, hogy már hetekkel ezelőtt megvettük a mikulásokat (mert ugye utolsó nap azt már nem nagyon találni a boltokban) meg az ilyen-olyan édességeket, de azt úgy ahogy hazavittük jól elrejtettük. Így aztán éjjel fél 1-kor, mikor már végre biztos voltam benne, hogy mindenki az igazak álmát alussza nekiláttam. Egy szatyor innen, egy szatyor onnan, zseblámpa a mobilon, zacskózörgés, szortírozás, számolás. A számolás nagyon fontos!! Az nem lehet, hogy valamelyik gyerek eggyel több szaloncukrot kapjon, mert megszámolják, és kapja a Mikulás a szemrehányásokat.. Az euros csokiról ne is beszéljek. Arra ébredtem, hogy az egyik kérdezi a másikat: "neked hány eurót hozott??" Nem volt hiszti, így nyugtázhattam, hogy jól számoltam a félhomályban, félkómában.. :) :)

(Fotó:pixabay.com)

Idén is megvettem a mikulás zacskót. Idén sem tettem bele az ajándékokat.. Miután a három kupac elkészült, az egyik gyerek kupacát az egyik köntös zsebbe, a másik gyerek kupacát a másik köntös zsebbe tettem, és indulhatott a settenkedés. Persze, zörgött a zsebem, mint állat, úgyhogy nagy mázlim, hogy a gyerekeim mellett bombát is lehet robbantani, ha alszanak.. Mivel sikerült idén is túltolnom a vásárlást, (vagy inkább mondjuk, hogy túl kicsi a zsebem..) ezért kétszer kellett fordulnom..  Szerencsére sikerült észrevétlennek maradnom, a sütit nagy duzzogva megettem, a tejet megittam, így a küldetést sikeresen végrehajtottam. Hurrá!! Mikulás kipipálva, szemük csillog, mindenki boldog!

Ma reggel nem kellett könyörögni, hogy induljunk már az óvodába, iskolába. Danika csinos ruhát kért, és csokornyakkendőt kötött, mert jön a Mikulás az oviba is. Hanna az új Mikulásos hajgumit kérte a hajába, amit reggel a csizmájában talált. 

Épp indultunk volna, mikor egy srác jött a szomszéd lányért kocsival. Mikulás jelmezben. Jót derültünk rajta. A szembe jövő busz sofőrjén is mikulássapi volt. Közben meg Mariah Carey karácsonyi klasszikusa szólt a rádióban. Mi meg táncoltunk a kocsiban.. Idilli reggel.

Szeretem ezt az adventi időszakot. Biztosan nem vagyok vele egyedül, hiszen a december a szeretetről, a csodákról, a hitről és a reményről szól. Ilyenkor talán a keményebb szívek is jobban megpuhulnak, talán azok az érzelmeink amiket egész évben igyekszünk elnyomni, talán ilyenkor kicsit szabad utat kapnak. Nálam mondjuk biztosan. Már november végén, amikor megjelennek az első karácsonyi dekorok, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, úgy engedem szabadjára az egész évben szunnyadó szentimentalizmusomat. Bár, ha jól belegondolok, ahogy "öregszem" néha-néha az év egyéb szakaszaiban is elő-elő bújik. 

Ugyanazok a gondolatok fogalmazódnak meg bennem, mint Juhász Gyula Karácsony felé című versében:

 Miért csak decemberben akarnak jók lenni az emberek? Miért csak decemberben akarunk szeretni? Miért csak decemberben tűnik fel sokaknak, hogy mennyi rászoruló ember van?

 December 31-ig mindenki, mindenhol tele van szeretettel. Jönnek a karácsonyi vásáros képek, az adományos posztok, ömlik a szeretet és a boldogság mindenhonnan. (fotó:mordeo.org)

Aztán január elsején ezt elvágják. Visszatérnek a szürke, dolgos hétköznapok. A folyamatos panaszkodás, a küzdelem, a harc, az élet nehézségeivel.

Elárulok egy titkot a kesergőknek: a szeretet bennünk van januárban is, áprilisban is és minden nap. A kérdés, hogy ki hogyan éli az életét. Megpróbálja széppé tenni, vagy inkább sopánkodik.

Egyet tudok: én ha szeretek, akkor szeretek. Nem csak karácsonykor akarok örömet okozni, hanem nap, mint nap. Ha szomorú vagyok, vagy rossz napom van, akkor megtalálom a módját, hogy szebbé tegyem. Ha akarom. Márpedig én akarom.